Tortuga 2.

Pár hete véletlenül beleszaladtam a Bedaux [bedó]-rendszerre való hivatkozásba. Rémlett, hogy valami normarendszer, amivel a munkásosztályt nyúzták anno, jó történelem-tanáraim voltak. Azért kicsit utánanéztem, mi is ez pontosan, és meglepő dolgokat találtam - megint bebizonyosodott, hogy nincs új a nap alatt. És az is, hogy ami egyszer fekete, és a másik fehér, az milyen természetességgel fordul visszájára bizonyos idő elteltével*.

A Bedaux-rendszer nagy munkaintenzitásra kényszerítő bérezési rendszer, amelynek alapja az egy perc alatt végzett munkamennyiség (1 bedó). A rendszert Charles Bedaux francia üzemszervező dolgozta ki. Volt, ahol a gyárbeli üzletben való vásárlási kötelezettséggel járt együtt, természetesen nem piaci áron. Ezzel együtt nem a legrosszabb rendszer, és meglepő módon az ötvenes években a Ganz gyárban még alkalmazták a vagongyártásban (LINK), valószínűleg a háború előtti bevezetés folyományaként.

A név egyfajta szitokszóként, sőt, a tömegtermelés korszakának jellemzőjeként (LINK) jelenik meg, a mai szakszervezetek is vissza-visszatérően felemlegetik.

Ennyi a bevezető, jöjjön, amiért belekezdtem.

Az 1930-as években vagyunk. A mai értelemben vett baloldal hazánkban nem létezik, az akkori értelemben is jobboldali kormányok vannak hatalmon, kezdetben Bethlen István (1931-ig), utána Károlyi Gyula (1932-ig), majd Gömbös Gyula (1936-ig). És persze a hátuk mögött a Nagy Világválság, nem elhanyagolható kormányzati tényezőként. Bedaux után kutatva rábukkantam néhány parlamenti jegyzőkönyvre, nézzük, mit is mondtak akkoriban, Bedaux-ról beszélve nem csak erről.

"Az újpesti Standard villamossági gyárban a legközelebbi napokban legalább 5—600 munkást tesznek kenyértelenné azért, mert a kormány nem gondoskodik arról, hogy a hangoztatott, a Házban beígért munkákat tényleg ki is adja a gyárnak. Ügy tudom, hogy ezeknek a munkáknak kiadása pénzügyi akadályokba egyáltalában nem ütközik, hanem a hivatalok, a minisztériumok egyes osztályai ülnek ezeken a kérdéseken, rágódnak rajtuk, közben pedig a munkáscsaládok százai és ezrei jutnak bele a munkanélküliségbe, a legnagyobb nyomorúságba."

"És nem elég az, hogy ezreket és ezreket dobtak bele ilyen módon a munkanélküliségbe. Most jönnek még az újabb módszerekkel, jönnek a külföldi úgynevezett Bedaux-rendszerrel, amellyel rabszolgarendszert akarnak a gyárakban megteremteni. Nagyobb, sokkal, de sokkal nagyobb, elviselhetetlen mértékű teljesítésre akarják a munkásokat rászorítani és a keresetüket, eddigi alacsony keresetüket is még alacsonyabban akarják megszabni. Amikor több, mint egy hónap óta e miatt ezer ember éhezik, kint van az utcán, akkor a magyar kormánynak nincs egyetlen egy szava, nincs egyetlen intézkedése, nem törődik az éhező munkásokkal, hagyja az elhatalmasodott tőkésosztályt tobzódni, és a munkásoknak ilyen bajokat előidézni."

"Hát lehetséges nálunk ilyesmit megtenni? Én azt mondom, hogy lehetséges. Lehetséges azért, mert a magyar törvényhozás és a magyar kormány érzéketlen az ilyen kérdésekkel szemben, a magyar kereskedelemügyi miniszter urat egyáltalában nem furdalja a lelki ismerete, nyugodtan van annak ellenére, hogy a nagy tömegek az utcán vannak, pedig beleszólhatna, pedig volnának közegei, hivatalai..."

Elhangzott a Tisztelt Házban, 1930. április 10-én. Más.

"A Krammer-textilgyár munkásait boldogítani akarták a leggyalázatosabb kapitalista kizsákmányoló rendszerrel, a Bedaux-rendszerrel. A Bedaux-rendszer például Franciaországban és Angliában, ahol már a harmadik generáció dolgozik a gyárakban, nem annyira veszedelmes, mint nálunk, ahol még csak az első generáció dolgozik, ahol tehát a munkásnak még nincs vérében az a rohamos tempó, amelyet ez a Bedaux-rendszer parancsol, hanem ahol még szűzi tisztaságú földszaguk van azoknak a szegény embereknek, akik bejönnek a gyárakba s ott csetlenek-botlanak a rettenetesen sebesen forgó gépek között. A Bedaux-rendszerrel nyomorítják őket."

Elhangzott a Tisztelt Házban, 1933. május 24-én. Más.

"Nagyon sok panaszt hallottunk például a Bedaux-rendszer ellen, hogy e rendszer mellett foglalkoztatják azokat a szegény munkásokat. Azt mondják a szakemberek, különösen pedig azok, akik keresztülmentek ezen a szörnyű tortúrán, hogy a Bedaux-rendszer öt esztendő alatt teljes idegroncsot csinál abból a munkásból, aki ilyen rendszer mellett kénytelen dolgozni. Hogy ezt megakadályozzuk, hogy ezeknek a szegény páriáknak, ennek a szociális szempontból leginkább elhanyagolt rétegnek, a kisiparosságnak és a munkástársadalomnak segítségére siessünk, kérem a következő határozati javaslat elfogadását és a kormány által való megvalósítását (olvassa):
»A képviselőház utasítja a kormányt, hogy a Bedaux- és egyéb hajszás-rendszerű munkás-foglalkoztatások eltiltása érdekében megfelelő jogszabályokról gondoskodjék.«"

Elhangzott a Tisztelt Házban, 1936. március 4-én.

Mit fűzzek ehhez hozzá? Szokásomhoz híven nem sokat fogok: pedig lehetne mit beszélni kormányzati tehetetlenségről, túlzott bürokráciáról, az állami fejőstehénről, a paternalizmusról, sőt, rárontásról is. Lehetne beszélni ellenzéki szűklátókörűségről, és talán csodavárásról is, a nem kevés populizmus mellett.

Eltelt hetvenöt-nyolcvan év. A mondatok kicsit korszerűsítve, régies ízüket elvesztve kortalanná válnak, bármelyikünk tudná folytatni, ha abbahagynánk a mondat felénél.

Várjuk a csodát.

Mint pl ez:

* Februárban kezdtem írni ezt a posztot, most lett kész, az időzítése véletlen. Ha vannak véletlenek.

A tavasz egyik legszebb hírnöke a liliomfa. Sokáig azt hittem, a tulipánfa névvel ugyanazt a növényt jelölöm meg, de ez tévedés, bár mindkettő egy családba tartozik, a Magnólia-félékhez, de nem azonos faj.

Amanda Miguel énekel.

Számomra a tavaszhoz mindig kötődtek liliomfák - a gyerekeimmel a kertvároson keresztül mentünk ebben az időszakban az iskola felé, tudtuk,  melyik kertben van ilyen fa, és naponta megnéztük a fejlődésüket, reggeli szertartás, közös kis titok. Vártuk, mikor feslik fel a hegyes, ágaskodó bimbó, mikor látszik meg a szirmok színe a sötétzöld burok alatt, melyik lesz az első, amelyiken kipattan az első virág, és szétteríti szirmait.

Nálunk a forradalmi emlékmű mellett is van egy pár a téren, de ezek fiatalok, viszonylag kicsik, csakúgy, mint a kertekben növők. Két hatalmas, vénséges fa van például Pécsett, a vasútállomás előtti téren, ilyenkor csoda megérkezni a városba, és a jellegzetesen K und K vasútigazgatósági épület előtt megpillantani a két óriási, több ezer tenyérnyi virággal borított fát. Ebben az évben úgy tűnik, ez a látvány kimarad az életemből, de Szegeden, a Széchenyi-téren található kettő nem. Arra járva megálltam, és lefényképeztem az egyiket.

Talán ez a leggyakoribb fajta hazánkban. Virágai nagyok, a sziromlevelek vastagok, húsosak - nem a méhek porozzák, hanem más rovarok, legalábbis amikor kialakultak, így volt. Ipolytarnócon is megtalálták a maradványait, úgy 20 millió évvel ezelőttről.

Amikor a fotó készült, sajnos nem sütött a nap a városban, ritka alkalom, sajnos későbbre sem tűnt bíztatónak a helyzet, pedig napfényben még sugárzóbb lenne.

Kicsit arrébb a Kossuth Lajos sugárút mellett van egy kis tér, ott állt régen a vezér svájcisapkával a kezében. Most már ő eltűnt. Mióta arra jártam, lett egy megkapó emlékmű, a ruhából ítélve első világháborús, de a mellette lévő idézet nem szűkiti le az emlékezetet:

Persze ide is a liliomfa miatt jöttem (na jó, a szomszédban lévő irodában volt dolgom):

Az igazi tavaszt mutatja a tűsarkúban kerékpározó lány is, azt a pillanatot, amikor felpattan rá, nem tudtam kivárni (ehhez a szoknyához nem kell szoknyaháló a biciklire):

Mutatok egy tulipánfa virágot is, nem saját fotó.

Ritkán adódik, hogy az Új Színházba megyünk, legutóbb nyolc-kilenc éve, a Chioggiai csetepatén voltunk, akkor még külön. Nem voltunk elragadtatva az előadástól, túl harsánynak és túl közönségesnek találtuk. Most viszont annyi jó kritikát és véleményt olvastam erről a darabról, hogy szereztem rá jegyet.

Az előzetesek alapján valami nagyon fergeteges darabot vártunk, de ebben - kezdetben - csalódnunk kellett. Ritka az olyan vígjáték, vagy bohózat, amelyikről az első felvonás után többen elmennek, itt megtörtént. Annyira lapos, közhelyes, semmilyen volt az előadás, hogy nem csodálkoztam a távozókon, szerencse, hogy mi nem vagyunk olyan könnyen elijeszthetők. Most is igazunk lett, a második felvonás miatt volt érdemes bemenni a színházba.

Így utólag tekintsük az első felvonást felvezetésnek, a későbbi poénok petárdáinak elhelyezésére szolgáló előkészületnek: szinte alig volt benne mosolyra ingerlő jelenet, érdeklődést keltő színészi játék, inkább a haknira készülő félrecsúszott színészek vergődése, a rendező és a segédjének kínlódása, egymás meg nem értése.

Pedig a rendező Jiri Menzel, a színészek Takács Katalin, Hirtling István, Fodor Annamária, Pokorny Lia, Gáspár Sándor, Pálfi Kata, szóval bíztató volt.

És szerencsére eljött a második felvonás. Azok a manírok, azok a kínlódások, amelyek annyira zavaróak, sőt Fodor Annamária esetében határozottan idegesítők és öncélúak voltak, értelmet nyertek, és belehelyeződtek egy - továbbra is helyzetkomikumokra épülő - környezetbe.

Az első felvonásbeli főpróba után a másodikban a - vélhetően - utolsó, délutáni nyugdíjas-matinét látjuk. Itt már nem a bénázás, a szerep nem-tudása, hanem a színészek közt a turné kényszerű összezártsága alatt kialakult kusza viszonyok (a szó szoros értelmében), az egymás útálása, az irigység, a féltékenység miatt esik szét az előadás. Mindezt mi a színfalak mögül látjuk, mintegy beavatottként, látjuk, hogy a következő jelenet kellékei miként kerülnek a megfelelő ajtó mellé, látjuk, hogy a színészek hogyan alakulnak vissza saját magukká a szerepből, amint visszajönnek a díszletek mögé, és miként rontják el dühükben. mérgükben, oda-nem-figyelésükben a belépésüket. Mindezt fergeteges, szinte folyamatos nevettetés közepette, az oldalam fájt, mire kijöttünk.

Jók voltak Takács Katalin, Fodor Annamária (dacára a túljátszott Kelly-féle - Al Bundyné - maníroknak), Pokorny Lia hűvös eleganciájával kiemelkedett a mezőnyből, Nagy Sándor alkoholista betörője/kivénhedt színésze telitalálat, Pálfi Kata rendezőasszisztense a mindenkinek/mindenkin segíteni akarás kétbalkezes mintaképe. Gáspár Sándor kissé túljátszotta a szerepet, de pont az övé nincs is megírva rendesen. A díszlet és a jelmezek a darabot szolgálták.

Összességében nem bántuk meg, az elejétől nem kell többet várni, mint a későbbi humor-tüzijáték előkészítését, és akkor a kezdeti hiányérzet is megszűnik. Nézhető, élvezhető darab.

Nehéz a húsvéttal mit kezdeni, amennyire lehetett, a családdal töltöttük, de amikor sokfelé vannak az embernek érdekeltségei, akkor nem egyszerű, ha öcsémékhez nem ugrunk be a tanyára apósomékhoz útközben, akkor nem is látjuk őket és a gyerekeket.

Bach: Húsvéti oratórium 1-2 (lesz a MÜPÁban májusban)

A múlt héten a mallban láttam birkahúst, elgondolkodtam rajta, de aztán nem vállaltam be, már csak a hétvégi szaladgálás, utazás miatt sem.

Ezek után a hét végén volt birkapörkölt, rozmaringos sült báránycomb, és tejszínes bárányragu, ki mondta, hogy nincs telepátia. Két konyha, két nő, egy a közös bennük (a családon kívül), hogy mindkettő szeret és tud főzni. Ismét beigazolódott, ezúttal a sonkáktól-tojásoktól függetlenül, hogy a Húsvét a legfinomabb ünnep, nem győztem helyretenni a gyomromat egy-egy jóféle pálinkával. Vezető állásban lévén, ez leginkább eső után köpönyegként volt lehetséges, de akkor is jót tett, és a tiszta 'gyümölcs' révén nagybátyám is képviseltette magát az asztalnál.

A kertek mindenhol készen, a borsó-saláta-retek-hagyma kibújt, egyenes sorokban feszítenek a nap felé. Apósomé mint egy műremek, sehol egy fűszál, sehol egy gaz, egyenletesre gereblyézve, a széle élesre vágva, a szőlő akkurátusan megmetszve, nincs az a nagykönyv, ahol ilyen igényesen van leírva.

Ebéd után a sógorral félrevonultunk "elmélkedni". Az öreglány, egy vénséges macska, bent volt a szobában, először a sógorhoz ment oda, és az oldalára fekve a talpaival gyömöszölni kezdte a hátát, ő azonban nem mozdult, szinte azonnal elaludt. Ezek után odajött hozzám, hátha több szerencséje lesz. Bizalmatlanul leült mellém, és vagy fél percig nézett - hiába, ritkán lát, és akkor sem vagyok túl kényeztető. Végül úgy döntött, megér egy próbát a dolog, és fellépett a mellkasomra. Én már kíváncsi lettem, mi következik, így hagytam. Felugrott mind a négy lábával, hosszában elhelyezkedett, majd mint egy szfinx, letelepedett rajtam, és közvetlen közelről dorombolva, szuszogva fixírozni kezdett.

Alig álltam meg, hogy el ne nevessem magam. Végül érezhetően átmentem a vizsgán, felült, kiválasztotta a jobb oldalamat, és belépett a karom és a testem közé. kitolta a karomat, hogy legyen elég hely, és odagömbölyödött, háttal a bordáimnak, feje a karomon. Nem találta elég kényelmesnek, talán túlságosan meg kellett görbülnie, így a mancsaival elkezdett dagasztani a kézfejemen. Mivel nem mozdítottam, a végén a karmát is óvatosan kiengedte, nem sértette meg a bőrömet, de minden tapicskolásnál megszúrtak a hegyes körmök, ezzel elérte, hogy szélesebbre nyissam a kört, amelyben feküdt. Ez végre  megelégedéssel töltötte el, elhelyezkedett, és beindult a dorombolás-generátor, az oldalamon éreztem a rezgését, hallottam azt a megnyugtató, mély, egyenletes hangot, és én is elaludtam. Egy óra múlva ugyanígy ébredtünk, a dorombolást már elhagyta. Amint érezte, hogy megmozdulok, akkor rákezdett, hátha visszaalszom, de már nem akartam, otthagytam. Maradt, és aludt tovább vacsoráig :)

Sosem volt macskám, olyan pedig, amelyik a lakásba bejöhetett, pláne nem. És sosem gondoltam, volna, hogy ilyen nyugodtan megfér az ember mellett, sőt, hogy így kiköveteli magának a helyet, a közelséget.

Azért nem bánom, hogy nem egy macskával kell az ünnepeket töltenem :)

Azt kérdi G, milyen köretet csinálunk a vasárnapi ebédhez (amiről még csak annyit tudunk, hogy valami szárnyas), melyik krumplit vegyük?

Nézem a mallban a zsákokat: az egyik sütni való, a másik főzni, a harmadik salátának.

Megvontam a vállam: Gül babát. Azt csak főzés előtt kell eldönteni :).

Ui. Tegnap este megtaláltam magam egy blogon, a hivatkozások közt. Meghökkentő, váratlan érzés volt: húsvéti egó-polírozás.

Nagyon szép húsvétot kívánok!

Finomságokat az asztalra

vidámságot körülötte

locsolókat hétfőre

(vagy, ha szöksz előle, ragyogó kirándulóidőt)

(A gospel királynőjétől, Mahalia Jacksontól az Amazing Grace)

Fura kanyarokat tesz a történelem. A 19. század végén Oroszországban létrejött egy gazdag gyáros réteg. akiknek feltámadt az érdeklődése a művészetek iránt. Párizsba jártak, képeket vásároltak, otthon kiállításokat rendeztettek, művészeket támogattak, tehát minden adott volt, hogy "normális" irányba fejlődve ott is megerősödjön a polgárság, virágzó művészeti élet, nagy gyűjtemények és alapítványok alakuljanak ki. Mint pl. a tengerentúl, mondjuk a Guggenheiméké. A két nagy város, Moszkva és Pétervár ebben is vetélkedett, és nehéz lenne megmondani, melyik "győzött". Mindkettőben kialakultak a  mecénási körök, a művészek támogatói, a színes színházi élet, a sokféle művészeti ág, és a szalonok.  Talán a cári udvar közelsége, vagy az udvarbeli intrikák, a protokoll tehette, de a szabad szellemiség, az újdonság befogadása, az akadémikus dolgoktól való eltérés Moszkvára jellemzőbb volt. A címben említett két ember, valamint rajtuk kívül Tretyakov, Mamontov és mások maguk köré gyűjtötték a művészeket, vagy csak egyszerűen vásárolták a képeiket otthon és Párizsban egyaránt. Ez a kiállítás a Párizsban vett képekre volt kihegyezve, ezért csupa ismert név, ismert (vagy annak tűnő) képekkel.

A rendezés egyszerű volt: elkezdte a stílusokat, és arra felfűzte a képeket. Minden kép mellett a beszerzés körülményeinek leírása, melyik párizsi kiállításon, vagy melyik kereskedő közvetítésével szerezték be. A képről általában keveset vagy semmit nem írtak.

Néhány kép, a sok közül.

Elnézést azoktól, akiket kihagytam: Bonnard, Seurat, Picasso, Lautrec stb.

És a slusszpoén: a ruhatár előtti sort látva bementem a modernekhez az alagsorban - egyébként is be szoktam, mert mindjárt az első teremben ott van Maximilian Lenz Egy világa, a szimbolizmus csúcsképe (tudom: nekem).

Most egyet tovább mentem, és a következő teremben egy másik Carriere kép fogadott, amelyet nyilván százszor láttam, de sosem fogott meg, a színei ugyanezek, de hiányzik belőle a tűz, a lendület, az élet. Bezzeg Stucktól a Szfinx csókja, abban van doszt mindebből!

Pár napja munkaügyben Mariborba kellett mennem. Szlovéniát nagyon szeretem, már az első alkalommal megkapott a szépsége, rendezettsége, különösen az Alpok vidékén a 'majdnem Ausztria'-érzés.

Nem tudom, a gyerekeim mennyire érzik át annak a nagyszerűségét, hogy nincsenek távolságok. Korábban számomra elképzelhetetlen volt az, hogy beugrok a kocsiba, három és fél óra múlva Maribor, tárgyalás, délután a tolmácsot visszavinni Lendvára, és estére otthon - húsz éve még Nagykanizsára megfordulni Budapestről egy nap alatt is kihívás volt.

Az út jó, az időjárás tavaszias, ha a hőmérsékletet nézzük, és őszies, ha a meg-meginduló szemerkélést. A természet még alszik, egyedül a fűzfák indultak be, messziről sárgállnak vagy piroslanak az ágaik. Az út eseménytelen, magyarországi benzinkútnál kapható a szlovén sztrádamatrica, sőt Pesten is, így csak nyújtózkodni kell megállni útközben.

Ennek köszönhetően korán érkezem, megállok Muraszombaton - egy lélek nem tud magyarul, az én angolom és az ő angoljuk kb. konform. A városka semmi különös, néhány 19. századi épület, zömmel a főtér körül, de attól kijjebb akárhol lehetnénk a Kárpát-medencében. Kávét jót főznek a szállodában, utóbb  kiderül, itt kiáltották ki a Vendvidéki köztársaságot, aztán indulás tovább.

Mariborig átbeszéljük a tolmáccsal a teendőket, a parkolást, a napirendet, mire végzünk, meg is érkezünk. Mariborból semmi nem látszik, esik és ködös, két nappal korábban még síeltek a környező (most az esőfüggöny mögött megbújó) hegyen. A helyiektől kérdezem, itt hegyek vannak körben? Á nem, ezek csak dombok, alig 1500 méteresek. Megbeszéljük, hogy nálunk 500 méter a domb, a többi hegy, nevetnek, kérdezik, jártam-e az Alpokban. Jártam, persze, hogy jártam, sőt, a Júlia-Alpokat is megmásztam már Vrsicnél, úgyhogy tudom, miről beszélnek, de akkor is, a Mátra, az már hegy. Rámhagyják.

Nagyon konstruktívak a tárgyalások alatt, megkeressük a mindkettőnk szerint optimális műszaki megoldást, amit egy ebéddel pecsételünk meg - egy biztosítótársaság extra menzáján, felszolgálókkal, étlapos választékkal. Előre örülök, hogy a legfelső emeleten van az étterem, de hiába, fentről is csak a köd és eső látszik. Illetve mégsem: a déli-délkeleti oldalon szőlőkkel befuttatott domboldalak látszanak, meredekek, de géppel műveltek, amennyire ki tudtam venni.

Ebéd közben beszélgetünk a politikáról, válságról, ők is nagyon szeretik a politikusaikat, szenvednek a válságtól, és nincs bizalmuk senkiben - nagyon egyetértettünk. Szóba került a Jugoszlávia felbomlása utáni helyzet, azonnal kiderült, hogy az egyikük tősgyökeres ljubljanai, másikuk zombori szerb, aki csak azért  és addig járt Magyarországon, mert arra gyorsabb volt hazamenni a rokonokhoz, egyébként ős is szlovén állampolgár.

Hazafelé a tolmácsnővel beszélgettünk a kisebbségekről, ő a teljesen magyar Lendváról származik, két-nemzetiségű családból. Szerinte ez a gyakori, az övé is az. Az, hogy a gyerekek milyen nyelven beszélnek, a szülőktől függ, náluk az anyja kénytelen volt megtanulni magyarul, így a gyerekek is megtanultak. Az övéi egyik ért de nem beszél, a  másik perfekt, még nincs családja, az unoka már nem beszél, csak a nagymamával, látszik a lassú beolvadás. Most kilencezren vannak (Trianon idején 22 ezerre becsülték a számukat), az államtól minden segítséget megkapnak - erről a nemzetiségi vezetőknek más a véleménye, mert a tolmács szerint folyton zörögnek, ha kell, ha nem.  Mindenesetre Lendván valóban csak magyar szót hallani, ha idegen megy be a boltba, akkor is többnyire magyarul szólítják meg, de ha vált, akkor váltanak ők is.

Két kisebbségük van, a magyar és a kb. ugyanekkora olasz, nem is értik, mi lehet probléma együttélő nemzetek között - hát, mesélhetnénk nekik. Trianon idején volt német kisebbség is, ma már nem tartják számon.

Útközben a sztrádáról letértem Turniscénél. Turnisce = Bántornya, bár ezt a nevét magyarosítás révén kapta a 19. században (korábban Turnisce, azelőtt Toronhel). Láttam az útról, hogy van egy temploma, egyszerű, fehér, dísztelen, és melléépítve egy messziről 13. századi-forma bazilika, megtetszett és kíváncsivá tett az együttes.

Közelről persze kiderült, hogy nem is úgy van, a bazilika-forma épület egy nem túl öreg háromhajós katolikus templom, kiírás semmi, de száz évesre sem tippeltem, tényleg a múlt század elején építették. A bejárat melletti hősök névsora nemigen tartalmaz magyar nevet. A templomok a hazai szokásoktól eltérően nyitva voltak, de az is igaz, hogy a helyiek figyelték az "idegent".

Az egyszerű, kívül fehérre meszelt templom viszont annál érdekesebb volt. Az apszis eredeti román, a hajó gótikus stílusú, famennyezetes, a hajó és a szentély Aquila János (Johannes Aquila) freskóit tartalmazza az 1380-as évekből. Ő festette többek közt a veleméri freskókat is, ezen a környéken több templom őrzi a keze nyomát. A freskók többé-kevésbé jó állapotban maradtak meg,  a Katalin-legendából, a Borbála-legendából, a Zsuzsanna-történetből és a Szent László legendából tartalmaznak jeleneteket.

Néhány freskót mutatok, valamint a Madonna a kisdeddel szobrot. A bazilika belül barokkos, háromhajós, arról is lesz két kép.

Megérte engedni a kísértésnek. A határtól alig tíz percre van ez a hely, érdemes a közelben járva rászánni egy napot, megnézni a templomot, kicsit beljebb Lendvát. Még lesznek javaslataim a környékről, a tavasszal-nyár elején sokat járok arra.

Gyönyörű idő volt a hétvégén, a Balaton mentén pattanásig feszültek a mandulafák rügyei, Arács környékén virágba borulva is láttunk párat, sőt egy kertben egy félig kinyílt tulipánfát is láttunk.

A kert tele van ibolyával, és a méhek szorgosabbak voltak, mint mi: mire odaértünk, már javában dolgoztak...

A nedvek beindultak a korai fákban, mindenfelé ágaskodnak a hagymások levelei az ég felé. A tavaly kirakott fokföldiek zsemlényi virággömbbel mutatják, jól teleltek.

A fűzfák sárga és piros hajtásai messziről virítanak az út mentén.

A rózsákon ujjnyi hajtások, a metszésükkel szinte elkéstem.

A bazsarózsa gumói a földön, mint piros tojások a fészekben, gubbasztanak.

A két mandulafát kivágtuk, egy-két napon múlt a kivirágzásuk - pár águk most itt a szobában próbálkozik. Sikerült úgy leszedni, hogy a közrefogott villanyvezeték meg sem rezdült!

Minden be akarja hozni a hosszú tél után a lemaradást. Egy órát én is félmeztelenül dolgoztam, pedig borzongatott néha a szél - de nagyon jólesett a nap. A Balaton a nap nagy részében haragoszöld volt a somogyi oldalon gyűlő fekete felhők miatt - pont indulásra kaptunk pár csepp esőt is.

Tavaszi vers: előszó az Eclogákhoz.

Radnóti Miklós: Száll a tavasz

Csúszik a jég a folyón, foltosra sötétül a part is,
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábnyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,
fák gyökerén fut, a rügy gyöngéd hónalja tövében,
s csiklandós levelek szárán pihen és tovaszáguld.
S szerte a réten, a domb fodrán, fodros tavakon kék
lánggal lobban az ég.

Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság
angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga
sárba fagyottan, alélt gyökerek közt fekszik aléltan,
nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis
zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred.
Rab. S a rabok feketén gyűrűző vad bánata csobban
álmaiban s föld és fagyos éj nehezült a szívére.
Álmodik és mellét nem emelgeti sóhaja sem még,
lent nem pattan a jég.

Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles
hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal!
rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya!
ébredj már aluvó!

Köszönettel tartozom w.-nek, aki segített ezt a blogot ilyenné tenni, és lehetővé tette, hogy megjelenjek itt a régi bejegyzésekkel, kommentekkel együtt.
Az ő munkája után nekem még eltartott vagy két napig, amíg elválasztottam a vizet a tűztől, érdekes időutazás volt, de megvan.

Üdv a fedélzeten.

 Bon Jobi:Never Say Goodbye

Akár akarom, akár nem, a képembe vannak tolva az óriásplakátok, rajta a zemberekkel.

Arra gondoltam, én is csináltatok magamról egyet: azon mindenki 10 évvel fiatalabbnak néz ki...

Mario Lanza régi lemezeit hallgattam :) (Younger Than Springtime)

- A helytelenség az emberi világban teljességgel helyénvaló! - hallotta hirtelen emlékeiből az apát hangját (...)

- Pedig, ha a helytelenség helyénvaló, - gondolta most Lin-csi, akkor el is fogadható. Kár miatta háborogni, nem is méltó. A hitványnak, a gonosznak kiszolgáltatott tehetetlen jószándék viszont valóban az emberi világ legnagyobb szégyene - jutott Lin-csi eszébe másik gondolatuk a ciprusfánál.

- Kár az aljasság miatt
jajra nyitni a szádat:
nincs ennél hatalmasabb,
nincs, mi többet árthat.

Bántatlanul bontja ki
erejét a rosszban,
a jót fogságra veti,
gyilkol minden korban -

(...)

Vándor! Meg nem állítod -
mi haszna dohogni?
Forgószél vagy sár, piszok -
hagyd csak kavarogni -

A tejben a vaj nem látszik.
a Tanítás néma titok.
Tudásból nem-tudás fakad,
szívedre bízd látásodat -

jutott eszébe végül annál a ciprusfánál egy távoli vidéken följegyzett okosnak tűnő gondolat. Kis fenntartással még a következtetéssel is egyetértett. Magának azonban így fogalmazott: szívedre és józanságodra egyszerre bízd látásodat. Ezzel a gondolattal indult sétájára tovább a Fehér Igazgyöngy kolostorának kertjében...

(Su-La-Ce: A ifjú Lin-csi vándorlásai, Sári László közreadásában, Írás kiadó 2004.)

Koncz Zsuzsa - Zöld szemem kék

Úgy adódott, hogy a kardiológusnál majd' meghaltam a 200watt környékén, bár megdícsért (gondolom, a koromhoz képest), és egy levegővétellel leszidott a mozgás hanyagolása miatt, valamint a napokban a Széchenyi könyvtár liftjénél a felvigyázó odaszólt, hogy hatvanöt fölött ingyenes, mire én hülye tüntetőleg elővettem a százast és bedobtam, mire azt mondta, csak úgy megjegyezte, szóval mindezek az attrocitások egymásra rakódva elbillentették a lustaság mérlegét, és elmentem spinningre.

Amilyen mázlim van, Móni volt, mint legutóbb, mondta is, hogy ne három hónap múlva jöjjek legközelebb, naná, a felét csináltam mint legutóbb és szédültem közben, ha túltekertem, tehát lekvár vagyok, spinningelek, megdobogtatom a szívem, kigúvasztom a szemem, és tekerek mint atom.

Viszont az elmúlt három hónapban sport nélkül fogytam öt kilót. Mit tesz a sok munka :). Mondta is az asszisztensnő, miközben bedrótozott, hogy jól nézek ki. Na ugye.

A HVG e heti címlapja kiemelkedik az általában is magas színvonalból: zseniális.

Nem tudjuk, milyen lapok vannak szemben, de megtesszük a tétjeinket :)

A magas színvonalú, és emberközpontú egészségüggyel való találkozásaim mindíg emlékezetesek maradnak - túl önérzetes pógár vagyok, azt hiszem. Talán valamikor elhittem, hogy ha én fizetem azt, amiből ők dolgozhatnak, akkor talán... nem folytatom, azt vérmérséklet és legutóbbi személyes tapasztalat alapján mindenki befejezheti.

Pár éve volt valami, ami miatt visszahívtak, mint kiderült, egy lábon kihordott tüdőgyulladás nyomai. Azóta rendesen elmegyek, elkísérem G-t, akinek kötelező. Legutóbb fura dolog történt: nem fogadtak, közölték, hogy nincs elég filmjük, majd értesítenek. G-t fogadták.

Nekem több sem kellett, küldtem erről beszámolót Illetékes Elvtársnak, de ő pont nem ért rá, így a dolog elszállt a levegőbe. Közben valahonnan kerülhetett pár köteg film, mert értesítettek, hogy izibe menjek, nekem már kötelező, koromnál fogva. És ha nem, akkor így, meg úgy.

Törvénytisztelő polgár lévén elcsattogtam, lefotóztak, de azért felmerül itt egy pár kérdés. Most hagyjuk a viszonosságot, én ugye nem késhetek az állam felé egy napot sem a bevallásokkal, napláne a befizetésekkel, ő meg nyugodtan elküldhet, egy előre kiszámítható, tervezhető kellék hiánya miatt, egye fene.

De a fenyegetőzés! Saját érdekemre hivatkozva ezek után nem kéne engem terrorizálni, és lehetne egy kicsit visszább venni a hevületből. Elnézést nem kell kérni, de az egyenpapír udvariasabb átfogalmazása, ha a saját házunk táján ennyire nincs rendben semmi, akkor egyetlen fillérbe sem kerülő beruházás lenne. (Valahol el kell már kezdeni, kedveskéim!)

Hát ez valami hihetetlenül bizarr, németül!

Nagy varázsa az emberi kebelnek, ha talál valahol egy szívet, a mely megosztja vele érzelmeit, és méltónak tart arra, hogy élettársa legyen

- E tekintetben tisztelt barátunk boldog ember, mert talált egy angyali lényt, mely kedvességében oly szép, oly finom, mosolygó ajkai oly üdék, mint a nyíló rózsabimbó, a kinek nyílt őszinte modora oly kedves nyílt őszintes, természetes egyenes - a ki mély tiszteletet ébreszt iránta mindenkiben, csupa szép tulajdonságaiért. Valóban a nőknek mintaképe.

- Kedvességét emeli azon előzékenység, a melylyel mindenki iránt viseltetik.

- Ily kedves nővel ajándékozta meg az ég kedves barátunkat. Ez az eljegyzés nyissa meg előttük az élet boldogságát, s házas életük legyen oly vidám, mint a legszebb tavaszi nap.

Legyen távol családi életüktől, a mi arra homályt boríthatna, életük ne legyen viszontagságos, hanem azon kedves egyhanguság kisérje életüket, mely a házasélet csendjét, a házi békét fokozza, és boldog megelégedést szül. A mai eljegyzésben tehát a mi kedves barátunk boldogságának zálogátlátjuk, mert olyan kincsre tett szert, a melynek értéke nagy fontossággal fog bírni házaséletük folyamában.

- Ismételve jó kívánataimat áldást kérek az egek urától boldog eljegyzésükre. Tartsák meg barátaikat továbbá is becses barátságukban.

(A magyar toasztok könyve, irta Kátay A., nyomatott Kálmán M és társainál, Budapest, V., Vadász utcza 32., év nélkül)

xxx ügyszám.

1894.

Közjegyzői okirat

Előttem Kenessey Móricz, veszprémi kir. közjegyző előtt, alulirt helyen és napon megjelentek idősb Garam János és neje Olt Verona s nagykorú fiuk ifjabb Garam János, mégis özvegy Rába Ferencné született Olt Verona és 18. életévét meghaladott kiskorú hajadon leánya Olt Terézia, K-i lakos földmívesek, kik személyazonosságukat az általam személyesen ismert Dráva József foltvarró és Száva István fazekas mester veszprémi lakos tanúk által igazolták, s minekutána ügyfeleknek rendelkezési képességéről meggyőződtem, a már nevezett tanúk közbenjöttével, következő okirat felvétele végett keresnek meg:

Házassági szerződés

I. Ifjabb Garam János és Olt Terézia, utóbbi szülei beleegyezése mellett, házassági frigyre lépnek s egymás irányában a házas élet változó viszonyai között is megtartandó hűséget fogadnak.

II. Ifjabb Garam János, menyasszonya iránt való őszinte vonzalmának és jövőjéről való gondoskodásának kifejezést adni kíváűnván, 500 ötszáz forintot kötelez részére kisbérképen, azon nem remélt, de föltett esetre, ha ezen házasság gyümölcstelen maradna, és menyasszonya őt túlélve özvegységre jutna, míg más részről Olt Terézia menyasszony, a fentebbi ajánlat viszonzásául, 250 kétszázötven forintot kötelez vőlegénye részére viszontkisbérképen az esetre, ha ő (:a menyasszony:) halna el előbb magtalanúl; egyszersmind megállapíttatik, hogy a kisbér vagy viszontkisbér a jelzett eshetőségek egyikének vagy másikának bekövetkezésétől számított egy éven belül a túlélő házastárs részére kifizetendő lesz és pedig tekintet nélkül arra, vajjon az elhalálozás a szülők életében vagy utóbb következik-e be?

III. A menyasszony hozományát képező ingó javak, leszármazók nélkül bekövetkező elhalálozása esetére vérrokonaira szállnak vissza, és a túlélő házastárs a maga részére azokból mit sem követelhet.

IV. Idősb Garam János és Olt Verona, mint vőlegény szülői, a fiúk által kötelezett kisbérre nézve egyetemleges felelősséget vállalnak.

V. Özvegy Rába Ferencné Olt Verona kiskorú leányának férjhez meneteléhez beleegyezésével járul, és jelen szerződés föltételeit elfogadva a leánya által kötelezett viszontkisbér erejéig kezeskedik és beleegyezik, hogy ifj. Garam János ezen házasságra lépés alkalmából az ő házához költözködjék, s vele közös háztartásban élhessen.

Díjak:

bélyeg - - 50k

hitelesítés - 80k Kenessey Móricz

irásdíj - - 80k kir. közjegyző

összesen: 2f 10k

Ha kocsiban ülök - márpedig napi egy-hat órát szoktam -, mindig bekapcsolom a rádiót. Amikor nincs türelmem az aktuálisan magyarázkodó/tutimegmondó végighallgatásához, akkor valamelyik zenei adóra kapcsolok. Így sokat hallgattam a Slágert annak idején, és manapság sokat a Class FM-et.

Nagyon utáltam, amikor a Sláger az óránkénti 12 zeneszám között tizenötször leadta az öntömjénezést, a reklámokkal azonos műsoridőt igénybe véve. Ráadásul ugyanazt a dalt egy héten többször is meghallgathattam tőlük. Persze, azt is utáltam, ahogy a politikai osztály kicsinálta az adót - szemem nem rebbent volna, ha tisztességes versenyben elvéreznek, megérték a pénzüket. De ezen az alapon közeledünk a dzsungel törvényeihez: ezt most nem fejtem ki, szerintem tudjátok, mire gondolok.

Ami elmúlt, elmúlt. Új adó van, a verebek felrebbentek, majd visszaültek az ágakra. Mi változott? Nem túl sok, és abban is van pozitív, van negatív. Ami tetszik, hogy több a zene egy órán belül, és, hogy kevesebb az öntömjén.

Ami nem tetszik, hogy sokat ismételnek. Az elmúlt öt nap alatt már legalább négyszer hallottam ugyanazt a számot - ez lehet a promóció is, nem tudom, én biztos nem ettől megyek megvenni, de nem vagyunk egyformák. Azért most én is reklámoztam kicsit, mert a top 10-ben még nincs benne.

A reggeli műsor egyébként nem lett rosszabb. Kisebb a nagy mellény benne, emberibbek, szerethetőbbek a figurák, hallotta valaki azt, amikor Tüncikével beszélgettek az Operabál előtt? Remek volt, a fiúk visszafogottak és tisztelettudók voltak, amennyire lehetett, és nem játszottak rá Tüncire, adta ő magát, ahogy kell. Balázs igazi terepe a rádió.

Összességében -eddig- nem jártunk rosszul, a "leghallgatottabbaknak" pedig nem árt egy kis töprengés (azért néha beléjük is hallgatok...).

Arról pedig, hogy a költségvetésbe az beígért összegeket az új adók, vagy az adófizetők teszik-e be, majd egy év múlva... (Este: mondom!)

Na aztán a közlekedés, az autóvezetők. (Én sem vagyok kivétel, bár törekszem rá, utálnak is néha rendesen - csak, hogy ne higgyétek, a fellegekből osztom az észt).

Vannak olyan szabályok, amelyek nyugatabbra működnek, nálunk esélyük sincs. Pedig a bírósági gyakorlat keményen bünteti, de ugye ahhoz már csak kell egy balesetet okozni, és lehet megsértődni, milyen is ez a világ, mások is, mégsem járnak pórul.

Ilyen a zebra, ahol világos a kresz, világos az előírás, oszt mégis, életed kockáztatásával mész át rajta gyalog, akkor is, ha tolod a gyerekkocsit. Még izgalmasabb, ha a két sávból a külső megáll, nem is látod a belsőt, ő sem téged, de mint a vak ló, bátran zúdul el az álló kocsi mellett. Légy résen, nem igaz? Ausztriában a gyalogos hihetetlen természetességgel lép le, és nem érti, miért csikorogsz a fékeddel, nem láttad, hogy zebra van? Rákopog a karosszériára, ha nem engeded át: teheti, a rend őrei teljes mellszélességgel állnak mellette, esélyed nincs kidumálni magad, ha látják a jelenetet.

Aztán az elsőbbség-adás. Mész a főúton, bejön a mellékutca, ott vagy tíz kocsi áll, jönne ki. Száz méterre piros a lámpa. úgyis meg kell állni: ha megteszed, kapsz a pofádra hátulról. Egyáltalán, ha udvarias vagy, beengedsz egy indexelőt a sávodba (elvégre ritka jelenség, kapja meg a jutalmát, ha használta), vagy a parkoló kocsik közt álló gyalogost a lakótelepi úton átengedsz, a szembe jövő nő ökölrázással, magából kikelve hozza a tudomásodra, hogy kecskét kéne vezetned. Pedig szinte csak lépésben lehet (szabad) haladni, még fékeznie sem kellett volna, ha nem akart volna kioktatni. Ha a külső sávban mész, és a busz megáll a megállóban, alig van esélyed arra, hogy kikerülhesd, na jó, éjjel bármikor, pedig rögtön visszamennél a külső sávba.

Na és a sunnyogósávokhoz mit szóltok? Amikor mindenki tudja, hogy a két sávból egy lesz, utána lámpa, beállsz a megmaradóba, a mögötted jövő sávváltás, balról előzés, lámpa előtt visszakéredzkedés. Csak éppen egy picit szabálytalan, de annál bosszantóbb. A múltkor a Dráva utcánál valakinek elege lett, és kihúzódott. A sunnyogók felmentek a járdára, de ami nekik jár, az jár, csak előre törtek. A Lánchídnál szinte mindig áll rendőr, ott már nem jön be, a BAH csomópontnál a Budaörsi úton is reggelente, ott is mindenki be tud sorolni időben. Az Erzsébet-hídról a rakpartra északnak lehajtva viszont szabad a vásár, jobbról-balról lehet előzni, és a híd alatt az egyébként szabályos, de telefonáló autóst emeli ki a megint a helyzet magaslatán álló yard az álló sorból.

Megyünk a sztrádán. Külső sáv folyamatos, valahol 90-100 között, a belső sáv ritkásabb, 130-140 között. És jön a letoló, villog, rád áll: nem néz, nem érdekli, hogy kicsit előrébb ki tudsz majd menni fékezés, dúródás nélkül, és elmehet, az neki már késő. Megfizette az árát, akkor ne piszmogj előtte.

Vezettem már jó néhány országban, (balkániban is), de a legstresszesebb itthon. A római hatsávos úton a nyolc kocsi egymás mellett, köztük a mopedesek serege ugyan izzasztó volt az első nap, de megszokható, tiszta és világos a szabály: légy előrébb 10 centivel, és mehetsz. Itthon kiszámíthatatlan, fusztráló, ideges, kioktató. Az autó alanyi jog, a gyorsaság alanyi jog, aki zavar, akadályoz, az kotródjon. Ha elsőbbségem van, akkor all in. Mé' nem jöttél te is erről?

Nálunk sok ember nem jut el odáig, hogy észrevegye: nem egyedüli létező a földön, és ebből következően nem hajlandó (nem képes?) értelmezni a másik ember viselkedését, emiatt nem törekszik arra, hogy rájöjjön annak szándékára, céljára, bármily magától értetődő is az. Tudom, ez nem csak az utakon van így. A játékelmélet szerint az a játszma hozza összességében a legnagyobb hasznot, ahol a játékosok együttműködnek. No, ez a veszély itt nem fenyeget, sem úton, sem útfélen.

Láthatjuk az eredményt. Jajong, elbusong...

Hallgassunk inkább Antonis Remost, tőle mindenkinek jó napja lesz...

A címből kitalálható: kapcsolódva titokka néhai blogbejegyzéséhez, most a helyesírásról.

Múlt heti a hír, forrása a videoklinika.hu:

Kedd: A front a szívbetegeket súlytja! - orvosmeteorológiai jelentés

Igen, tudjuk, ismerünk olyan súlyt, ami LY, és van olyan sújt, ami J, nem keverendő. Ami baj, hogy a Kapu.hu "most érkezett" rovata módosítás nélkül átvette.

Orfeusz és Eurüdiké, avagy a filozófus lelke című operával találkoztam. A szerelmespár története a világirodalom, a festészet, a költészet, talán valamennyi művészeti ág által bőségesen feldolgozásra került, opera sem ez az egy készült belőle (Gluck, pl.).

A művet tavaly, a tavaszi fesztiválon mutatták be. Én még sosem hallottam Haydn operát, legfeljebb egy-egy áriát vagy duettet valami koncerten, kiemelve a környezetéből.

Haydn kb huszonegy operát írt, ebből egyet, a fentit nem Eszterházán, a herceg szolgálatában, hanem Londonban. Nem is mutatták be, csak 1950-ben. Az operákról, ha jó vezetőt fogsz ki, a Fertődi kastélyban hallhattál eddig is, úgy hírlik, újjáépítik az épületét, és korhű környezetben adják majd elő a rekonstruált (vagy annak vélt) műveket.

A Haydn-operák sohasem a bőséges cselekményű librettóikról ismertek. Ez a műve három mondatban elmesélhető, gyakorlatilag semmi nem történik benne, a szerelmespár történetét nagyjából felvázolja, de aztán ennyi. Ennek ellenére érdemes lenne (de már nem él a link) Zsótér Sándor cselekmény-ismertetőjét elolvasni, én jót szórakoztam rajta, bár stílusa a legkevésbé sem operaian emelkedett, és több cselekményt tartalmaz a díszlet-elemek mozgására, mint a történetre.

A szerepek nagyon hálásak, a két főszereplőtől a kórusig. Rost Andrea hangja nagyon tetszett, öröm volt élőben hallani - színészetre nemigen volt módja, egy zeneakadémiai koncerten ugyanezt láthattuk volna tőle.

Brickner Szabolcs méltó párja volt, páros áriáik feleltek egymásnak, a férfi tenorja képes volt feledtetni a nem-evilágra való szerelmes mérhetetlen nyűglődését is. Megdöbbentő teljesítmény volt, amikor szerelme elvesztése fölött érzett fájdalmában megtépve ruháit, epilepsziás görcsök közt hánykolódott a padlón, és eközben is az operát megtöltő, el nem csukló, meg nem bicsakló hangon tudott énekelni, ez nem volt semmi.

A színpadi díszlet minimalista: Haydn eredetileg 18 színben írta meg, amelyek komoly átrendezést igényeltek, itt ezt három-négy, kerekeken gördíthető házikóval, hajóval, stb. oldották meg, a kórus időnként felpattant, és a felfestett újabb pozícióba tolta a kelléket, szereplőstől.

A megoldások néha meglepőek: Euridikét a kígyó megmarja, ő fájdalmában kifut, és ráveti magát a földön hullámokként hömpölygő férfiakra, akik haláláig -az operaszerzők kánonjában  elengedhetetlen haldoklás-kavatina közben- ringatják-hánykolódtatják - igen, ez a túlvilágra vezető Léthé folyó. (Schiller Kata képe).

Hasonlóan könnyen-nehezebben dekódolható jelenettel többször találkozunk, talán erre mondta a mögöttem álló a társának a ruhatár előtti sorállás közben: "hát ez jön ki abból, ha a mai rendezők műveletlenek, nem elég olvasottak"? De legalább a nézők műveltek :), addig érdemes rendeznie Zsótér Sándornak... Benedek Mari fagylaltszínekben  pompázó jelmezei a kar tagjainak hovatartozását volt hivatva mutatni, a pár segítőinek homlokára helyezett fémes-bordó színű labda szerepe vitatott, labdaként való alkalmazásuk a színpadi bénázás iskolapéldája.

A darab érdekes módon nem aratott nagy sikert, a taps csak a legvégén volt méltó az énekesi teljesítményekhez, és a Fischer Ádám által nagyon összekapott zenekar munkájához. Már egy éve megy, de nem valószínű, hogy még sokáig: ha kíváncsi vagy, igyekezz, nem jósolok neki még legfeljebb egy évadot.

A Bajor söröző hozta a formáját: a sör hideg, a kaja finom, a pincérnő kedves, a hely hangulatos, két órát beszélgettünk utána...

nem az opera, de Haydn és Orpheus

Szombaton az előre megtervezett utunkat lejárva, impulzusszerű ötlettel beugortunk a Symába. Csak ott derült ki, miért is mentünk: ékszer és órakiállítás volt a B csarnokban. Mivel ilyen készületlenül mentem, ezért csak a legfontosabb benyomásokról írok. Valószínű jókor értünk úgy egy óra után, mert később érezhetően nőtt a tömeg, addig viszont kényelmesen lehetett nézelődni, kérdezősködni, sok helyen próbálni is lehetett. Akik számomra a szakma nagyjai (és persze önálló boltjuk van valahol a városban, mert egy mezei user ugyan honnan szerezne máshonnan információkat), mind ott voltak.

Jelen volt Bartha Ildikó is. Ő a szecessziós stílust alkalmazza, a saját látásmódján átszűrve, de a stílust hűen követve, filigrán alkotásai remekművek. Képem sajnos nincs tőle.

Nagyon jó volt mindkét művészeti szakközépiskola standja, sok egyedi látásmódú, és nem a trendet másoló munka volt a diákjaiktól.

Voltak kint lengyel borostyán-ékszerkészítők, meg egy cseh gránátköves ékszercég, a munkáik a megszokott, Krakkóban a Posztócsarnokban és Karlovy Varyban a főutcán árusított hagyományos ékszerek voltak.

Érdekes volt a Spinning Jewelry kombinálható gyűrű sorozata: két-három, vagy akár több vékony gyűrű kombinációjából összerakhatod a saját egyéni ékszeredet (ők Dániából jöttek kereskedni). Nekem tetszett, ötletesnek találtam, G-nek sok volt, így a felpróbálás elől is megszökött.

Hatalmas kollekcióval jelent meg egy nagykereskedés, ők német jegygyűrűket, ékszereket forgalmaztak, azt állítják, hogy 300 boltba szállítanak az országban. A kollekciójuk egy része nekem nagyon egyen volt, de néhány szép, egyedi darabot is láttunk, G is innen választott (többek közt). Pedig azt, hogy van elég jó ötvös az országban, azt a kiállítás is megmutatta, még sorolhattam volna a neveket, akár a szakközepesek közül is. Ez nekünk bíztató, a nagykeres nyomulás sem nekünk, sem a végzősöknek nem annyira.

A világ bonyolultságához egy adalék: a nagykert egy székely-szász szülőktől származó, Germániába Erdélyből kiszármazott ember gründolta, és most ő nyomja le a hazai ötvösöket, ékszerkészítőket.

Büfé (a hagyományos értelemben) nem volt, Mozart-golyót, forró csokit és pálinkát áruló leülhetős igen. A chilis forró csokijuk remek, valami jusson a pasiknak is.

Fura csaj fura dala, hadd szóljon.

Rájöttem, hogy a nagy mszp-s plakátokon a nemzeti trikolóron alul miért van az az általában jól elérhető, széles fehér sáv.

A kommenteknek.

Élnek is vele a pógárok rendesen. De micsoda előzékenység ez a párt részéről, belegondoltatok?

Néplélekjóléti figyelmesség.

Történt vagy tíz-tizenöt éve, hogy egyik új kolléganőm rám emelte csodálkozó szemét:

- Ez nem szoci ünnep?

A virágot, annak ellenére, hogy zavarba hozott a kérdéssel, megkapta, és azóta nem tette fel ismételten (vajon elpirulásomat beismerésnek vette?).

Remélem, itt és most senki nem gondolja, hogy bármi köze van a politikának az alábbiakhoz.

Különleges virágokat küldök minden nőismerősömnek, ismerjem őket akár személyesen, akár látásból, akár virtuálisan: különleges virágok a különleges nőknek. Jó Veletek!

Kézcsókom, Hölgyeim!